Magyar Muaythai Szakszövetség | Hungarian Muaythai Federation

Sportdiplomáciában is mérföldkőhöz érkezett a magyar muaythai



2019. június 4.

A hazai muaythai óriási fejlődésen ment keresztül, hiszen a magyar harcosok az utóbbi 3 évben minden világversenyről érmekkel tértek haza, köztük a két legnagyobb „skalppal”: Spéth Norbert a 2018-as mexikói világbajnokságon ezüstöt nyert, illetve a prágai Európa-bajnokságon A-kategóriában megszerezte a sportág első aranyát. A magyar küldöttség - a történelmi mexikói vb-szereplés után - három arany-, három ezüst-, és két bronzéremmel minden idők legsikeresebb Eb-szereplését produkálta Csehországban.

A Magyar Muaythai Szakszövetség egy ideje a „Let the world know, who we are!”, azaz „Mutassuk meg a világnak, kik vagyunk!” szlogent használja, ami találó választás volt, hiszen azóta a világ, és köztük a sportág nemzetközi szervezete (IFMA) valóban felfigyelt a felkészült és tehetséges magyar harcosokra, illetve a szakértő vezetőkre.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy sportdiplomatáink előtt is megnyílni látszik az út, ugyanis idén a magyarok is jelölhetnek tagok az IFMA végrehajtó bizottságába. Dudok Károly elnök és az elnökség tagjai, Szabó László egykori főtitkárt jelölik erre a megtisztelő feladatra. Az esetleges pozitív döntést az IFMA a júliusi bangkoki világbajnokságon hozza meg.

Nem titok, hogy a szakszövetség szeretné valóra váltani a sportág egyik nagy álmát és örömmel megrendezné a 2020-as muaythai Európa-bajnokságot, így amennyiben Szabó László bekerülne a szervezet döntéshozó testületébe, úgy Magyarország jóval nagyobb eséllyel indulhatna a rendezési jogért folyó küzdelemben.

______________________________________________

For some time past the Hungarian Muaythai Federation uses the slogan “Let the world know, who we are”, which was snappy choice, because the world has noticed that, including the the International Federation of Muaythai Amateur (IFMA). The international sports organization has already recognized our talented fighters or rather our professionals.

Then it’s not a surprise that we can also candidate members to the IFMA Executive Committee. Károly Dudok, the president of the Hungarian Muaythai Federation and the members of the presidency candidates László Szabó to this honourable scope of duties. One of our biggest dream is to organize the European muaythai championships in 2020. So, if László Szabó gets the trust and become a member of the executive committee, Hungary has better chances to set the European Championships in Budapest and his objectives will be to make it possible.

A Magyar Muaythai Szakszövetség jelölése

Következő kiemelt verseny
2019. augusztus 24. // Tatabánya
Mega-Tech Kupa, muaythai és K1 szabályrendszerű
2019. szeptember 13. // Budapest
XV. Nagy Sportágválasztó
2019. szeptember 28. // Salgótarján
Salgó Fight Night Gála, muaythai és K1 szabályrendszerben
2019. szeptember 28. // Antalya
IFMA Utánpótlás és Junior Világbajnokság
2019. október 12. // Hatvan
Hatvani Harcosok Éjszakája, 10. Jubileumi Gála, K1 és muaythai szabályrendszer