Magyar Muaythai Szakszövetség | Hungarian Muaythai Federation

A Muaythai története

A muaythai története a thai nép története. Amikor a burmai hadsereg elpusztította Ayuthaya királyi várost, elégtek az állami irattárban az értékes, a muaythai keletkezésével és történetével kapcsolatos iratok is. Azt a keveset, amit tudunk, a régi burmai, kambodzsai és a régi Chiang Mai királyi krónikákból ismerjük. Amiben általában mindenki egyetért, az a tény, hogy a muaythai az ősi thai katonák harcművészete volt. A muaythai mindig is a thai katonák kiképzésének részét képezte, amit meg kellett tanuljanak ahhoz, hogy fegyverek nélkül sikeresen megvédjék magukat. Ma a szakemberek azon vitatkoznak, hogy ennek a régi thai harcművészetnek, illetve a muaythai-nak hova nyúlnak vissza a gyökerei.

Egyesek feltételezése szerint a thaiok a népvándorlás során Kínából jöttekés harci technikájukat befolyásolták a kínaiak. De van egy másik elmélet is. Ásatásoknál talált leletek igazolják, hogy Thaiföld őslakói már azelőtt rendelkeztek a muaythaihoz hasonló technikákkal, hogy a népvándorlás megkezdődött volna. Az, hogy ezek közül az elméletek közül melyik a helyes, nem tudjuk teljes bizonyossággal kijelenteni, mivel az egyértelmű bizonyítékok a thaiok régi fővárosával együtt a tűz martalékává lettek a háborúban. Jó néhány történész foglalkozott a múltban is a muaythai történetével és ma is több thai egyetemen folynak kutatások. Most néhány olyan adat következik, amelyek helyességét történészek már igazolták.